Események

Az Eleki Életmódközpont 2010 őszén kezdte tevékenységét hazai és külföldi orvosok közreműködésével. Miközben fokozatos fejlődésen ment keresztül, célja változatlanul az egészséges életmód alapelveinek tanítása és begyakoroltatása maradt tíznapos turnusok formájában. A helytelen életmóddal összefüggő betegségek esetén törekszünk a kiváltó ill. súlyosbító ok megszűntetésére, tanácsadással és egyszerű természetes gyógymódok alkalmazásával segítjük gyógyulni vágyó betegeinket. Emellett külön turnusokat tartunk olyanok számára, akik szeretnék megtanulni a házi gyógymódok szakszerűen alkalmazását. Turnusainkon és képzéseinken számtalan vendég, tanuló megfordult már és jó tapasztalatokat szereztek.

Programjainkról.

A 2015-ös évben 18 életmód tábort tartottunk ,és a hidroterápiás és  főzőtechnikai képzésünk is nagy népszerűségnek örvendett. A táborokban részvevők száma közel 165 fő volt összesen a külföldről, kimondottan kárpát-medencei magyarság köréből is érkeztek hozzánk 2015-ben. Életmód táborainkba érkező vendégeink többnyire nagyon elégedettek és hálásak, gyakran visszatérnek, megosztják jó tapasztalataikat betegtársaikkal és – mint leghitelesebbek - személyes példájukkal segítik őket. Életmód táboraink mellett 2015-ben 12 városban és helységben tartottunk 1-2 napos egészségnapot ált. 30-100 fő részvételével ebből a Vajdaságban pedig 4 településen sikerült megszervezni 1 napos egészségnapokat  Célunk volt ezeken a rendezvényeken, programokon is a határon túl élő magyarok egészségtudatosságának növelése, ami befolyásolja a lakosság életminőségét, szellemi teljesítő képességét és elősegítette a magyarság gyarapodását.

Tapasztalataink. Összességében elmondható, hogy már néhány nap alatt is sokkal jobban érezték magukat a vendégeink, panaszaik csökkentek vagy teljesen elmúltak. Közérzetüket sokkal jobbnak, hangulatukat vidámabbnak, bizakodóbbnak, erőnlétüket fokozottabbnak jellemezték a turnusok végén. Frissebbek, felüdültek, aktívabbak, lelkileg erősebbek, nyugodtabbak, hálásak voltak. Néhányuk szavait idézve: „Remekül vagyok.” „Mintha levették volna a vállamról a terheket.” „Gyönyörű volt ez a hét.” Még a depresszióban szenvedő betegek nagy része is derűssé, mosolygósabbá, aktívabbá, bizakodóbbá vált.

-         Leginkább a mozgásszervi panaszokkal kapcsolatban tapasztalhattuk, hogy már néhány nap alatt is jelentős javulás lép fel. Tornák és séták alkalmával egyre többet tudtak mozogni fájdalom nélkül. Egyesek a használt segédeszközüket is félretehették.

-         Nagyon sokan túlsúllyal érkeztek. Az 1 hetes turnusokon 0,5-3,7 kg-os, a 12 napos turnusokon pedig 1-7,3 kg-os fogyásokat tapasztaltunk. Előfordult, hogy valakinek viszont a súlygyarapodás volt a célja, 1 hét alatt 2,5 kg-t sikerült híznia.

-         A cukorbetegség vonatkozásában észlelhető még nagyon gyors, lényeges javulás. A korábban csak „diétával” kezelt vendégeink vércukor értékei már a turnusokon teljesen rendeződtek.

-         Az emésztőrendszeri problémák közül a reflux, a fekélyes betegségek, a székrekedés és a gyulladásos bélproblémák esetén volt jelentős javulás.

-         A kávé elhagyása 1-2 napi nehézség után 99%-ban sikerült, nem hiányzott már. A dohányzóknál viszont csak egy-két esetben tapasztaltunk szabadulást e függőségükből.

-         Alvásproblémával is sokan érkeztek hozzánk, kb. 2/3-uknak javult az állapota ittléte során. Többen elhatározták, hogy ezután nem fognak tévét nézni, többet mozognak friss levegőn is.

Ebben az évben tovább folytattuk zenei alkalmakat is, ami továbbra is kivétel nélkül mindenkinek nagyon tetszett. Vendégeink általában rendkívül hálásak voltak mindazért, amit itt kaptak, többen kifejezték, hogy a szeretet, az odaadó lelkület volt a legfontosabb a gyógyulásukban.

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás